"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)

2012. március 7., szerda

A LEGJOBBAK KÖZÖTT


A Magyar Nemzeti Tanács ajánlására hét vajdasági iskola is bekerült az ország 61 legjobbnak ítélt iskolája közé
Hét vajdasági magyar általános iskola is bekerült az oktatási minisztérium által az ország 61 legjobbjának nyilvánított iskolája közé. Az értékelésnél több mindent figyelembe vettek, a többi között a záróvizsga eredményeit, a versenyeredményeket, az aktivitásokat, mint például különböző rendezvények szervezését, a beruházásokat, a pedagógusképzéseket, de az oktatási minisztérium körzeti igazgatóságainak és a nemzeti tanácsok – a magyar iskolák esetében a Magyar Nemzeti Tanács – ajánlásait is. Ezek terén kiemelkedően teljesített, így a legjobbak közé kerülhetett a szabadkai Széchenyi István, a csantavéri Hunyadi János, a kanizsai Jovan Jovanović Zmaj, a zentai Stevan Sremac, a bácskertesi József Attila, a muzslyai Szervó Mihály és a kishegyesi Ady Endre.
Az iskolák mindegyikében elmondták nekünk, hogy a minisztérium által kiírt bizonyos pályázatokon, mint például a DILS-program (ennek része például az inkluzív oktatással foglalkozó program is) bizonyos pályázatain előnyt élveznek majd, tulajdonképpen, ahogyan az iskolákat értesítő dokumentumból is kiderül, a DILS-programon belül majd egy külön pályázatot írnak ki ezeknek az iskoláknak. Az intézmények azt is hangsúlyozták, hogy a legjobbak közé tartozni motivációt és elkötelezettséget is jelent, hogy továbbra is ilyen színvonalon dolgozzanak.
A Magyar Nemzeti Tanácshoz decemberben érkezett az oktatási minisztériumtól az átirat, amelyben azt kérték, hogy hat iskolát jelöljenek a legjobb szerbiai iskolák listájára. Az MNT végül hét iskolát jelölt, és ezt az ajánlást el is fogadta a minisztérium.
– A minisztérium kérése volt, hogy olyan iskolákat ajánljunk, amelyek a formális oktatási tanórás kereten túl jelentős szabadidős tevékenységeket végeznek, illetve a különböző programjaikkal jelentős szerepet vállalnak a nemzeti közösség identitásának ápolásában. Mindamellett, hogy persze jó eredményeket tudnak felmutatni az oktatási tevékenységben is – mondta Joó Horti Lívia, az MNT Közoktatási Bizottságának elnöke. – Figyelembe vettük, hogy olyan iskolákat ajánljunk, ahol sok magyar gyerek van, és azt is, hogy ne csak a tömbből, hanem a szórványból is jelöljünk iskolákat. Szeretném, ha ez a lista bővülhetne, időről időre újabb jelölések is legyenek. Azt gondolom, hogy jó lenne ezeket az iskolákat külön pályázati keretben támogatni, ahogyan erről az értesítő szövegben is szó van. Ahhoz, hogy egy iskola jól tudjon működni, hatékony tudjon lenni, ahhoz azon túl, hogy jó pedagógusok kellenek, megfelelő felszereltség, eszközök is szükségesek. 
Tápai Renáta, Magyar Szó 2012.03.07-én

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...