"Amikor azt gondolod, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy..." (Thomas Alve Edison)

2012. március 17., szombat

ASZTALITENISZEZŐINK SIKERE

ASZTALITENISZ: Falunapi torna Kishegyesen
ASZTALITENISZ: Falunapi torna Kishegyesen

A falunapi rendezvénysorozat keretében asztalitenisz tornát szerveztek ma Kishegyesen, általános iskoláskorú sportolók számára. A falubeli játékosokon kívül a bajsai klub növendékei és reménységei is asztalhoz álltak. A jó hangulatú versenyen végül szoros küzdelmek után a lányok kategóriájában a bajsai Mészáros Kata szerezte meg az első helyet. Második lett Kincses Anita, harmadik Milo Vanessza, negyedik pedig Lengyel Ágnes, ők mind kishegyesiek. A fiúknál a kishegyes iHorváth Árpád nyerte meg a tornát, második a bajsai Szűcs Tamás, harmadik a kishegyesi Horváth Sándor, negyedik a bajsai Kiskároly Sándor. Lejátszották a torna szuperdöntőjét is, amikor az első helyezett fiú megmérkőzött az első helyezett lánnyal. Ezt a döntőt is Horváth Árpád nyerte. Minden résztvevő oklevelet kapott, az első három helyezett pedig érmeket is, melyeket Csóré Róbert községi elnök adott át. 
A Dombos Asztaliteniszklub mintegy két évvel ezelőtt alakult, ligában még nem neveztek csapatot, egyelőre az utánpótlás nevelésén dolgoznak a lelkes aktivisták. Kishegyesnek a múlt század 70-es éveiben sikeres asztalitenisz klubja működött, mind jobb eredményekkel, és mind több kiváló képességű saját nevelésű játékossal, egészen addig, míg a nyolcvanas években az egyesülettől el nem vették a termet. Megfelelő helyiség hiányában a klub néhány évi „vegetálás” után megszűnt. Most az iskola tornatermében tartják az edzéseket. Az egyesület vezetősége, az edzők, és a szakvezetőség most azon dolgozik, hogy ismét tömeges, sikeres és népszerű sport legyen a pingpong a településen.
Képünkön a torna részvevői és az edzők láthatók.

tp

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...