Egyik délután meglátogattam a nagymamámat, Magura Ágotát,
hogy megérdeklődjem, milyen volt az ő idejében gyereknek lenni.
— Milyen volt gyereknek lenni,
amikor még fiatal voltál?
— Jobb, mint most.
Kislánykoromban még nem volt ekkora különbség a gyerekek között, nem
rekesztettünk ki amiatt másokat, mert szegényebb sorban éltek, mint mi. Akkor
még nem létezett televízió, számítógép meg mobiltelefon, ezért ha játszani
szerettünk volna, kimentünk az utcára, és találkoztunk a többi gyerekkel.
— Kellett házimunkát végeznetek?
— A szüleim nem kényszerítettek
házimunka végzésére, de ha segítettem, akkor nagyon szívesen tettem.
— Szabad időtökben milyen
játékokat játszottatok?
— Árokbamacskáztunk,
zavarócskáztunk, bújócskáztunk, lepkéket fogtunk — akkoriban még voltak
gyönyörű és szép nagy lepkék. Na, és persze lukbacsóréztunk! Ebben a játékban
egy kört alakítottunk, a kör közepén álló gyerek lába előtt pedig egy
rongylabda hevert. Egy mondókát énekeltünk, de már nem emlékszem a szövegére,
csak arra, hogy jó kis dalocska volt. Amikor végigénekeltük, a kör közepén álló
felkapta a labdát, a többiek pedig szétszaladtak. Akit a dobó eltalált, az állt
következőnek a kör közepére.
— Szeretnél-e újra gyerek lenni?
— Ha úgy lehetnék, mint régen,
akkor igen, de ha úgy, mint a mai gyerekek, akkor nem. Az én időmben még
tisztelték a gyerekek a felnőtteket, a tanárokat. Állandóan az utcán
játszottunk, szinte testvérként szerettük egymást. Manapság a gyerekek nem
játszanak a szabadban, a fiatalok szinte csak az iskolában találkoznak.
Közöttünk még nagy volt az összetartás, mivel majdnem minden időnket együtt
töltöttük.
— Köszönöm szépen, hogy válaszoltál a kérdéseimre.
— Köszönöm szépen, hogy válaszoltál a kérdéseimre.
PETRI Ivett, Kishegyes
Ady Endre Kísérleti Általános Iskola
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése