„Séta a bölcsőhelyem körül” — Pályázatunk díjnyertes
írásai
2. helyezett: Az én kis falum (HAJDÚ Emília, Kishegyes)
Kishegyes egy apró település a Vajdaságban. Nevét
1462-ben említették először, amikor Mátyás király szeretett anyjának
ajándékozott néhány Szabadka környéki pusztát és falut, s közöttük volt
Hegyesthwrol is. Faluként való említésével azonban csak 1476-ban találkozunk.
Kis településünket a XVI. századi történések nagyon megviselték. Először a
Dózsa-féle parasztfelkelés, majd Jovan Nenad cár pusztításai, s végül a mohácsi
csata 1526-ban teljesen elnéptelenítette a helységet.
1769-ben kezdték újjáépíteni a Krivaja (Bács-ér) nevű
folyó mellett. Kezdetben csak százhetven lakosa volt. 1770-ben megalapították
az első iskolát, nem sokkal később pedig megépült a település imaháza és
plébániája is. Az 1796-os Vályi-könyvben már említésre méltó falunak számít.
A település történetében fontos szerepe van még az
1848/49-es szabadságharcnak. 1849. július 14-én vívta meg a magyar hadsereg az
utolsó győztes csatáját Jelačić hadai ellen Guyon Richard tábornok vezetésével.
E győztes csata helyszínén felállítottak egy emlékművet 1887-ben. Ezt azonban a
történelem viharaiban Trianon után lerombolták. A bronz emléktáblák épségben
megmaradtak, így 2000-ben újra felépíthették a Nyugati temetőben. Emlékszem,
általános iskolás koromban minden március 15-én kimentünk az emlékműhöz, és
elénekeltük a himnuszt.
A nyolcadik osztály befejezése után a zombori
egészségügyi középiskolába iratkoztam. Amikor bemutatkoztunk a tanároknak, azt
is elmondtuk, hogy honnan érkeztünk. Nagyon kevesen hallottak Kishegyesről,
csak Bácstopolya említésekor tudták elhelyezni a térképen. A mi településünk
Szerbia legkisebb községe. Mivel sokan nem ismerik, azt lehetne hinni, hogy
teljesen jelentéktelen. Ez azonban koránt sincs így. Sokszor a legnemesebb fém
is csak úgy csillan fel, ha a felszínét egy picit megkaparják. Hegyessel is ez
a helyzet. Településünk büszkélkedhet egy egészségházzal, könyvtárral,
művelődési intézménnyel, két óvodával, egy általános iskolával, a Szent
Anna-templommal, a Pecze-kastéllyal (pontosabban: most már csak a romjaival),
mint ahogyan már említettem, egy szabadságharcbéli emlékművel, a
Kátai-tanyával...
Nemrég még én is a kishegyesi Ady Endre Kísérleti
Általános Iskola padjaiban ültem. Minden nap valami újat hozott, mind a diákok,
mind a tanárok számára. Hihetetlen, milyen gyorsan röppent tova a nyolc év.
Szinte még látom magam azon a szeptemberi délutánon, amikor édesanyám kezét
szorongatva a fehér virágos ruhámban beléptem az iskolakapun. Itt cseperedtünk
fel, itt neveltek minket az életre, megtanították nekünk, hogyan boldoguljunk a
nagyvilágban. Az iskola volt a második otthonunk, a tanító néni, később az
osztályfőnök lett a második édesanyánk.
Az utóbbi néhány évben nagyon sok újítást végeztek az
iskolán. A tantermeket bemeszelték, kicserélték az ablakait és a függönyeit, és
új tanfelszerelés is érkezett. Az új felszerelés külsőleg, a gyerekzsivaj pedig
belsőleg fiatalítja meg az iskolát.
A Pecze-kastély a XX. század elején, pontosabban
1923-ban létesült. Építtetője a falu egyik földbirtokosa volt, Pecze Ferenc.
Kislányáról Baba-laknak nevezte el.
Mi azonban még ma is Pecze-kastélynak hívjuk, noha már
aligha lehet kastélynak nevezni, hiszen a valamikori gyönyörű épületből szinte
semmi sem maradt. Úgymond elemésztette az idő. Én is jártam kint a falu szélén,
a kastélynál még kislánykoromban, apukámmal. Ő mesélte el nekem az épület
történetét, ugyanúgy, ahogyan az édesapjától hallotta. Amint belekezdett,
megjelent a szemem előtt egy óriási épület, körülötte hatalmas park, szebbnél
szebb fák, virágoskertek, gyümölcsös, a mezőn szaladgáló lovak, melyek (a
legenda szerint) a kislány kedvenc állatai voltak. Majd kirajzolódott előttem a
szenvedő édesapa képe is, amint halott gyermekét siratja, akit egy súlyos
betegség ragadott el tőle igen korán. Hogy kifejezze iránta érzett határtalan
szeretetét, egy kis kápolnát építtetett nyugvóhelyéül a Nyugati temetőben. A
kastély ura ezután teljesen magába roskadt, és néhány évvel később ő is
meghalt. A gyereke mellé temették. A történtek után az asszony vette át a
birtok irányítását, de a második világháborúban elüldözték onnan. Valószínűleg
ekkor kezdődött a kastély hanyatlása. A tündérmesébe illő egykori épület ma már
csaknem a földdel egyenlő. Sokan tervezték a fölújítását, de a tetemes költsége
mindenkit elriasztott. Tolvajok ellopták a megmaradt berendezést, a központi
fűtés és a padlófűtés csöveit, sőt még a gerendákat, a téglákat és a cserepeket
is. Egyszóval, ami csak mozdítható volt, azt mindent ellopták a Baba-lakból.
Kishegyesen a Pecze-kastély említésére a fiataloknak csak egy romos épület jut
eszükbe; az idős emberek emlékezetében azonban egy csodálatos kastélyként él tovább.
A falu egyik legnagyobb nevezetessége végleg az enyészeté lett.
Kishegyes másik legnagyobb különlegessége a
Kátai-tanya. Nyáron számos program nyújt lehetőséget a gyerekeknek, kirándulóknak,
hogy kipihenhessék fáradalmaikat, és hogy tanuljanak is valami újat. Szerveztek
itt már versmondó, kézműves- és informatikatábort is, ahol a fiatalság kedvére
alkothatott, játszhatott. A falu központjában levő Kátai Vendégházban egy
mesterséges tavat is létesítettek, melyen a gyerekek csónakázhatnak,
horgászhatnak. A falubelieken kívül szívesen látják a más vidékekről érkező
diákokat is. Leggyakrabban a szomszédos falvak iskoláinak tanulói látogatják a
tanyát, de előfordult már, hogy külföldi vendégek is érkeztek. Kicsiknek,
nagyoknak egyaránt érdekes kirándulás, míg a kisebbekkel felnőttek
foglalkoznak, addig a nagyobbak lovagolhatnak, esetleg sétálhatnak a fák
árnyékában. Az érdeklődőknek megtanítják a gyöngyfűzés technikáját, illetve
egyéb díszek készítési módját.
Röviden ez volna az én kis falum. Érdekességekben
ugyan nem bővelkedik, de számomra sok különlegesség rejlik benne. Számos
hírességet fölnevelt, köztük a legfiatalabbak Lajkó Félix és Rúzsa Magdi. Nem
számít, hova s merre visz az élet, a szívem mindig Kishegyesre húz majd vissza.
Itt cseperedtem fel, itt jártam iskolába, itt talált rám az első szerelem, a
gyermekkori és kamaszkori élményeim, mind-mind idehúznak. Egyszóval itt vannak
a gyökereim. Miután befejezem a középiskolát, később az egyetemet, vigyen
bárhova is az utam, más városba vagy akár más országba, Kishegyest, ahonnan
indultam, nem fogom és nem is szabad elfelejtenem.
HAJDÚ Emília, Kishegyes,
a zombori dr. Ružica Rip
Egészségügyi Középiskola
4. osztályos tanulója
(Jelige: Kishegyes)
a zombori dr. Ružica Rip
Egészségügyi Középiskola
4. osztályos tanulója
(Jelige: Kishegyes)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése